Fedél Nélkül 2020. április 09. 671. szám
Nem vagyok hajléktalan, mások tartanak annak, mivel benne vagyok egy ilyen rendszerben. Jelenleg egy középkategóriás szállón lakom, ami eléggé tűrhető, de azért le van robbanva a hely, úgyhogy tervezem a költözést. Még soha sem laktam utcán. Ha nem volt hol aludnom, bementem a Dózsára, ahol a hölgyeknek van fapadja és ott töltöttem az éjszakát, de nekem mindig volt szállásom. Aki akar, annak van. Normálisan kell élni, ilyen szar állapotban is.
Ugyanúgy elvégeztem az általános iskolát, mint bárki más, utána egészségügyi szakközépbe jártam, aztán 20 éves koromban sérült a hallásom, és az egyetemet hallássérültként csináltam végig. Történelem szakra jártam és le is diplomáztam. Nem volt nehéz, akkor még volt készülékem, de aztán az egyiket eladtam, a másikat összetapostam, mert annyira nem voltunk jóban.
Jelenleg két munkát végzek. Pénzügyi kereskedő vagyok, a neten fut a kereskedésem. Ebből van passzív jövedelmem is, viszont egyelőre még nem olyan jó a bevétel, mint az újságból, tehát azt is muszáj csinálnom, de szeretem csinálni, ha nem szeretném, akkor baj lenne.
Nekem szinte csak jó élményeim vannak az árulással. Nem szoktak szólni negatív dolgokat. Inkább rengeteget segítenek. Volt olyan, amikor felmentem a bevásárlóközpontba, és ott külön odaadták a kaját, mert felismertek az aluljáróból. Nagyon gyakori, de hát én is sokat adtam, amikor volt fölöslegem.
Újságárusításnál nem az számít, hogy mennyien vannak, hanem hogy ki veszi meg az újságot. Én máshogy csinálom, mint az átlag.
Azon dolgozom, hogy bevonzzam a vevőket.
Észrevettem, hogy jobban mennek a Grabovoj számoktól az újságok. Van egy orosz szellemgyógyász, Grabovoj, aki szerint megfelelő sorrendbe rakva a számok harmonizálnak bizonyos dolgokat. Például az 520 azt jelenti, hogy váratlan bevétel, ez is fel van írva az újságjaimra más számok mellett. Ezért mondom, hogy szerencsét árulok az embereknek. Érzik, hogy valamiért meg kell állniuk.
Lehetett volna jobb családom is, de nem panaszkodhatok. Mindenünk megvolt, sokkal több is, mint egy átlag proli családnak a nyolcvanas években. Nyugati kapcsolataink voltak, volt pénzünk és így sok mindent kaptunk, de aztán anyám meghalt. Édesapámmal nagyon szoros volt a kapcsolatunk, csak aztán elment egy másik városba dolgozni. Mára neki nagyon sok problémája van, alkoholproblémák is és én nem óhajtok vele tárgyalni többet, ugyanúgy, ahogy a nevelőapámmal sem. Elvágtam már velük a kötelékeket, új életem van.
Azt lehet mondani, hogy visszakaptam önmagamat, most szabadon élek.
Gyakorlatilag azt csinálok, amit szeretnék. Szóval eleinte nekem is ott voltak a szüleim, elláttak, biztonságban voltam, csak ezzel az a baj, hogy nagyon hamis. Addig nem lehet megtanulni, hogy mire vagy képes, amíg nem kerülsz hasonló helyzetbe. Beledobnak a mélyvízbe és vagy úszol, vagy elsüllyedsz. Nekem több ilyen is volt. Például amikor egy Csepeli szállóra költöztem és fizetni kellett. Ekkor vágtam bele ebbe az újságba, hogy kipróbáljam, tudom-e fizetni, és kiderült, hogy tudom. Aztán, még ha lassan is, de szépen elindultam felfele. Egyik jövőbeli célom a lakhelyváltás, aztán tervezek kimenni külföldre, Angliába. Ott el szeretnék kezdeni fotózni is. Erzsébetvárosba jártam fotózni nagyon sokat telefonnal. Ezeket Instagramon osztottam meg. A kérdés csak az, hogy mennyire leszek jó benne. Sok munka kell hozzá. Egyelőre viszont csak azt szeretném, hogy normális lakhelyem legyen..
szöveg: Fazekas Péter
fotó: Kósa Krisztián
Terjesztői szám: 2450
terjesztő: 2019 óta
terjesztési helyszín:
Újbuda- Központ
Boráros tér Duna felőli oldal
